Ideiglenes jogszabály!

2020.május 22-től – a vezetői engedély kiadásához kötelezően előírt – elsősegély vizsga teljesítése nélkül is kiállítják a vezetői engedélyeket! Az ideiglenes jogszabály, a járványügyi vészhelyzet eltörlése utáni 15.napon hatályát veszíti.
https://magyarkozlony.hu/…/2f5c49a2ab4af22c9a45940…/letoltes

  » Egyéb | Címke , , , , | | Közzétéve

Körforgalom II.rész 🏍

A több sávos körforgalom
 
Azért építik a nagyobb csomópontok fizikailag is tágasabb karikáit több párhuzamos sávval, hogy aki nem az első kijáraton megy ki – azaz “utazik” a körforgóban valamennyit -, az hagyja szabadon a külső sávot. Ahova az általa nem használt becsatlakozó utakról így biztonsággal – és kevesebb várakozással – tudnak behajtani a többiek. Legyünk nagyon körültekintőek, hogy lehetőleg egy pillanatra se tartózkodjunk a többi jármű jobb tükrének a holtterében! Számítsunk az összes közlekedőtárs akár szabálytalan és logikátlan manőverére is.🤓
 
A turbó körforgalom
 
A kötött haladási irányú (turbó) körforgalmakat valószínűleg már azért hozták létre, mert a forgalomszervezők is rájöttek: a közlekedők egyszerűen képtelenek normálisan használni egy két sávos körforgalmat. A közlekedők egy része lassan araszol a külső sávban, a harmadik kijáratig, mások viszont szög egyenesen hajtanak ki a belső sávból, amikor éppen eszükbe jut. 🤭
A turbó körforgalmaknál már a bevezető úton kitáblázzák, melyik sáv hova fog vezetni, és jobb esetben fizikai akadállyal sem engedik meg bent a felesleges sávváltásokat. Ezek az intézmények valóban gyorsítják az áthaladást és biztonságosabbá is teszik azt.👍

  » Kresz | Címke , , , , | | Közzétéve

Körforgalom I.rész🏍

A körforgalom az a hely, ahol motorral elég könnyű elesni. Ráadásul vannak a két sávos kialakításúak, ahol még autóval is ütközhetünk.🚗

A rizikó

A többszöri irányváltás hatására, sok szennyeződés szóródhat az aszfaltra – motorolaj, gázolaj, benzin,  kamionról törmelék, stb – ez pedig ott marad az aszfalton.😮 Motorral való behajtáskor jobbra fordulunk, majd átterhelünk balra, végül megint egy jobbos íven hajtunk ki. Ezen terhelésváltásoknál simán megcsúszhatunk és el is eshetünk. Hogyan kerülhetjük el az ebből fakadó veszélyt?🤔 Mivel sok esetben a körforgalom külső oldalán halmozódik fel a szennyeződés, így a stratégiánk egyszerű: amikor a motort kicsit is döntenünk kell, mindig igyekezzünk a tisztább – azaz a belső – íven tartózkodni.😉 Tehát a bevezető sávon kezdjük a manővert annak bal oldaláról. Innen – mondjuk a második kijáraton áthaladva – célozzuk meg a körforgalom belső érintési pontját, persze nem ráhajtva az oda festett fehér vonalra, hanem csak az autók bal keréknyomát követve. Ezen a részen kell a legnagyobb terhelésváltást végrehajtanunk a bal kormányvég megtolásával, majd kifelé haladva ismét törekedjünk a lehető legegyenesebb motorral áthaladni a külső, potenciálisan szennyezettebb területen!🏍

  » Motorozási technikák | Címke , , , , | | Közzétéve

Vészfékezés

Az egyik legalapvetőbb életmentő technika!🙂
Lépésről lépésre
• azonnal zárd el a gázt és húzd be a kuplungot!😲
• combbal szorítsd a tankot, préseld a has- és hátizmaidat, hiszen a testtömeged teljes tehetetlenségét innen kell megtartanod!
• a karjaid végig lazák kell hogy maradjanak, tekinteted pedig szegezd a végtelenbe!
• a hátsó féket azonnal indítsd el, méghozzá RÚGÁSSZERŰEN! Ezzel tudod átvinni az aszfaltra a legnagyobb fékerőt addig, ameddig van a keréken leszorító erő. A lassulás miatt ez ugyanis hamar csökkenni fog, és amennyiben nincs ABS a motorodban, a kerék meg fog csúszni. Ne próbáld szabályozgatni a hátsó fék erejét, mert szinte biztosan bele fogsz engedni az elejébe is – ami sokkal nagyobb baj, mint a csúszó hátsó kerék.😮
• az első féket egy folyamatos préselő, úgynevezett PROGRESSZÍV mozdulattal húzod be! Így a gumi és a futómű felkészül, az átvihető erő sokkal nagyobb lesz. A fékerőt egészen a megcsúszásig tudod növelni. Amikor az első gumi eléri a tapadás határát, két lehetőséged van: 1) ABS nélküli motoron ekkor keveset engedned kell a féken, hogy újra gördülhessen az első kerék. 2) ABS-szel felszerelt motoron maximumon tartod a fékerőt és hagyod a rendszert dolgozni.
• amikor megáll a motor, le kell tenni a lábad, de csak akkor, amikor már TELJESEN ÁLL! Ha még mozgásban van és ilyenkor „talpalsz le”, könnyen eleshetsz, de egy boka- vagy térdszalag szakadás is megtörténhet.😢
A fent leírtak nagyjából kivétel nélkül minden motoron megállják a helyüket, de temészetesen a témában van még felmerülő kérdés bőven: pl mi a helyzet a különféle integrált fékrendszerekkel, hogyan zajlik a “vészfékezés” kanyarban, stb.🤔

  » Motorozási technikák | Címke , , , , | | Közzétéve

FÉKEZÉS KANYARBAN🏍

Sokan vallják azt, hogy kanyarban nem szabad fékezni – vagy ha igen, legfeljebb a hátsó fékkel és csak finoman. Ez azonban koránt sem igaz! 😉Tény, hogy amikor már érdemi fékerőt érsz el az első fékkel, szembesülni fogsz a felállító nyomaték hatásával, amely igyekszik függőlegesbe hozni a motort alattad. Ennek hatására a paripa “elfelejt” kanyarodni is és megindul kifelé az eredeti ívről. Ez kellemetlen és veszélyes jelenség, de kezelhető.🤔 Amennyiben ugyanis a finom fékezés mellett, kicsit növeled a tolóerőt a kanyarodási ív belső oldali kormányvégen, a motor továbbra is azt az ívet fogja tartani, amit szeretnél – éppen csak a sebessége csökken közben. Hasznos természetesen, ha az első fék mellett mindig használod a hátsót is, hiszen az önmagában nem csak a sebességet csökkenti, hanem szűkíti is az ívet – ez pedig pluszban segít kompenzálni az első fék negatív hatásait.😲
Végül ne feledd a legfontosabbat: KANYARODÁS KÖZBEN (is) VÉGIG AZT AZ ÍVET NÉZD, AMIN HALADNI AKARSZ, SOSE A VESZÉLYFORRÁST!🤗

  » Egyéb | Címke , , , , | | Közzétéve

Megfordulás helyben🏍🤓

Egyik módja – egyben a legkisebb területen végrehajtható módszere – az oldalsztender segítségével történik.
Használhatjuk a közép- és az oldaltámaszt is. Az oldalsó abból a szempontból jobb, hogy nincs olyan kinyúlása, amely felszántva az aszfaltot, nehezíti a műveletet.🙂

Forgasd “lebegve”😮
A cél az, hogy a motor mindkét kerekével egyensúlyi állapotba kerüljön, de a levegőben:
logikusan balról álljunk mellé vele párhuzamosan, majd forgassuk jobbra az első kereket. Így a jobb oldali kormánymarkolat kiválóan bal kezünkhöz esik és keletkezik egy komoly erőkar, amivel egészen minimális erővel fel tudjuk emelni a motor első kerekét. Ez után jobb kezünkkel megfogunk egy erős pontot a hátsó váz jobb oldalán – ha van utas kapaszkodó, annál jobb nincs. Ezt megint csak – meglepően kis erővel – magunk fele húzva, egyszer csak a hátsó kerék is a levegőbe kerül.
Innen már nincs más dolgunk, mint az egyensúlyra figyelve lassan körbelépkedni. Nem szabad kapkodni és nagy erőre sem lesz szükség közben.🤔
NAGYON FONTOS❗️ Mielőtt nekiállunk a gyakorlásnak, bizonyosodjunk meg motorunk sztenderének terhelhetőségéről:
„Lebegtessük” körbelépkedés nélkül, hiszen ha az oldaltámasz nem viseli el így, a jármű teljes tömegét, lényegesen kisebb kárunk keletkezhet, mintha körbeforgatás közben törik el.😢

  » Motorozási technikák | Címke , , , | | Közzétéve

Elektromos roller 2. 🛴

Pintér Sándor belügyminiszter korábbi nyilatkozatával teljesen ellentétes bírói ítélet született a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a napokban:

“A bíróság megállapítja, hogy az elektromos roller helye jelenleg nem ítélhető meg a jogrendszerben, kategorizálása még nem történt meg, ennél fogva téves a szabálysértési hatóság azon megállapítása, amely az elektromos rollert segédmotoros kerékpárnak minősítette. A bíróság álláspontja szerint, amíg az elektromos roller jogszabályi kategorizálása nem történik meg, addig használójával szemben sem a segédmotoros kerékpárra, sem a kerékpárra, sem a gyalogosokra vonatkozó KRESZ-szabályok alkalmazása nem lehetséges.”

Amíg nem történik meg a jogalkotó részéről az egyértelmű kategorizálása ezeknek az eszközöknek, addig sajnos káoszt okoznak az utakon is.☹️

  » Egyéb | Címke , , , , | | Közzétéve

Tolatás

Egy lejtős helyen leparkolva a motort az elindulás bizony tud gondot okozni. Kivéve, ha ismered az energiatakarékos “tolatás” technikáját.

A nyeregben ülve sokszor képtelenek vagyunk “hátratipegve” elvégezni a tolatás manőverét. Ilyenkor vagy leszállunk és az egyensúlyra figyelve nekifeszülünk, vagy segítségül hívjuk az energia megmaradás nevű fizikai jelenséget, a következő módon:

erősen megfogod az első féket, majd amennyi fizikai erőt csak ki tudsz fejteni, annyival megnyomod lefelé a kormányt. Amint érzed, hogy elérted a teljes összenyomódást, elengeded a féket és csak lazán fogod a kormányt, hagyod, hogy a kirugózó futómű szó szerint hátralökje a motorkerékpárt. Csak arra figyelj, hogy tartsd egyensúlyban! Amikor véget ért a röpke tolatás, ismételj annyiszor, ameddig ki nem jutsz a parkolóhelyről.

Először érdemes sík úton gyakorolni – de az egész nagyon könnyű, garantáltan menni fog mindenkinek. Persze minél puhább a motor első felfüggesztése, annál könnyebb – de minden motoron működik

  » Motorozási technikák | Címke , , , | | Közzétéve

Szezonkezdés okosan!😉😎🏍

Rendhagyó módon, már februárban beköszöntött a tavasz! Én sem bírtam magammal és „vas”-ra pattantam, krúzolgattam kicsit. Semmi nem tud úgy kikapcsolni, mint a napsütésben gurulgatás, gondolom ezzel Ti is így vagytok. Aztán hallom a híreket és mindig elszomorít, hogy még el sem kezdődik a szezon és motoros balesetek történnek…..🤔

Ezzel kapcsolatban megosztok pár gondolatot:
Mit is jelent a motorozás?🤔
Van a tapasztalat, a fizika, a rutin, a mentális képességeink – meg a mindent felülíró érzelmi befolyás. Az alattad hörgő-dübörgő gép nyújtotta érzések, amelyek minden józan gondolatot képesek felülírni.
De!🤓
A legfontosabb az lenne, hogy tanuljuk meg a járműfizika határait, váljon tudatossá a motorozás. Lássuk előre, mennyivel vehető be a kanyar, mennyi a fékút. Legyünk folyamatosan készenlétben, fürkésszük a környezetünk! Manőverek előtt győződjünk meg, hogy a többiek észleltek-e minket és mindig gondolkodjunk a körülöttünk közlekedők fejével is! 👀
Sajnos a motor adta adrenalin dózis miatt, könnyen elfelejthetünk reálisan gondolkozni, ez meg egyenes út a balesethez.

Közhely, de igaz: A KÖZÚT NEM VERSENYPÁLYA!!!!

Széles utat, gumifákat!

Balázs.

  » Egyéb | | | Közzétéve

Készülődés a szezonra😎

Lassan letelik a gépek „alvásideje” és elővesszük őket – aki még ezekben a az előtavaszi napokon nem tette -, hogy felkészítsük a szezonra.
Remélem, mindenki megfelelően gondoskodott a tárolásáról:
Ha kénytelen volt a szabad ég alatt állni a vas, akkor egy jó ponyva volt a minimumgondoskodás. Remélem, nem fóliával takartátok le, mert úgy bepárásodik, hogy az ebből következő hibalehetőségek nagy részét meg is nyerhetitek magatoknak!☹️ Fontos, hogy a benzintartályt teljesen feltöltsük sőt, nem árt benzinstabilizálót adagolni a benzinhez, hogy tavaszra ne csapódjanak ki a benzin összetevői. Amennyiben ezt elmulasztottuk, nem biztos, hogy beindul a gépezet.  Itt jegyezném meg, hogy az alábbi linkre kattintva – típus szerint –  ellenőrizhetitek, hogy az új, E10es jelölésű benzinnel üzemeltethető-e a motorotok.

https://e10check.hu/
Téli tárolásnál, ahogy minden motorozás előtt is, fontos ellenőrizni a guminyomást a kerekekben. 🏍
A motor-akkumulátoroknak nem tesz jót, ha néhány hétnél hosszabb ideig nem használják őket, ezért ajánlott olyan csepptöltőt használni, amely a tárolás folyamán folyamatosan kis töltést ad az akkumulátornak. Amennyiben ezt elmulasztottad, egy gyors töltés (12h) is életre keltheti lemerült aksidat!
Széles utat, gumifákat!

Peti& Balázs.

 

  » Egyéb | | | Közzétéve

« »