Körforgalom II.rész 🏍

A több sávos körforgalom
 
Azért építik a nagyobb csomópontok fizikailag is tágasabb karikáit több párhuzamos sávval, hogy aki nem az első kijáraton megy ki – azaz “utazik” a körforgóban valamennyit -, az hagyja szabadon a külső sávot. Ahova az általa nem használt becsatlakozó utakról így biztonsággal – és kevesebb várakozással – tudnak behajtani a többiek. Legyünk nagyon körültekintőek, hogy lehetőleg egy pillanatra se tartózkodjunk a többi jármű jobb tükrének a holtterében! Számítsunk az összes közlekedőtárs akár szabálytalan és logikátlan manőverére is.🤓
 
A turbó körforgalom
 
A kötött haladási irányú (turbó) körforgalmakat valószínűleg már azért hozták létre, mert a forgalomszervezők is rájöttek: a közlekedők egyszerűen képtelenek normálisan használni egy két sávos körforgalmat. A közlekedők egy része lassan araszol a külső sávban, a harmadik kijáratig, mások viszont szög egyenesen hajtanak ki a belső sávból, amikor éppen eszükbe jut. 🤭
A turbó körforgalmaknál már a bevezető úton kitáblázzák, melyik sáv hova fog vezetni, és jobb esetben fizikai akadállyal sem engedik meg bent a felesleges sávváltásokat. Ezek az intézmények valóban gyorsítják az áthaladást és biztonságosabbá is teszik azt.👍

  » Kresz | Címke , , , , | | Közzétéve

Parkolás

Kétkerekű motorkerékpárral, segédmotoros kerékpárral és kerékpárral egymás mellett két sorban vagy az úttest széléhez viszonyítva ferdén is meg szabad állni, ha a járművek az úttestből egy személygépkocsi szélességénél többet nem foglalnak el.                                    Ahol a várakozóhelyet útburkolati jel jelzi, egy gépkocsi részére szolgáló helyen két ilyen jármű is megállhat.

A járdán – részben vagy teljes terjedelemben – csak akkor szabad megállni, ha

– azt jelzőtábla vagy útburkolati jel megengedi,

– a jármű a járda szélességének legfeljebb a felét foglalja el,

– a járdán a gyalogosok közlekedésére legalább 1,5 méter szabadon marad, és

– a jármű tengelyterhelése az 1000 kg-ot nem haladja meg.

A járdán a mozgáskorlátozott személy (illetőleg az őt szállító jármű vezetője) járművével, a betegszállító gépjármű, a kerékpár, a kétkerekű segédmotoros kerékpár és a kétkerekű motorkerékpár a fenti feltételek fennállása esetén akkor is megállhat, ha a megállást jelzőtábla vagy útburkolati jel nem engedi meg.

  » Kresz | Címke , , , , | | Közzétéve

Egy kis KRESZ-autóbusz sáv, álló autók közötti előresorolás

Röviden:

Előre sorolás: motorral és segédmotoros kerékpárral bármelyik oldalról, míg kerékpárral jobbról haladhatsz el az álló kocsisorok mellett, legyen szó két vagy többsávos útról. Ilyen szempontból mindegy, hogy városban, országúton vagy autópályán történik a manőver, a szabály egyaránt lehetőséget ad a motorosoknak, hogy ne kelljen a dugóban rostokolniuk – szabadon előresorolhatnak, már ha van elég helyük hozzá.

Busz sáv: kétkerekű motorkerékpár és kétkerekű segédmotoros kerékpár közlekedhet benne. Más jármű ebben a forgalmi sávban csak kivételes esetekben (taxi, “ní-nó”) haladhat.

 

 

 

  » Kresz | Címke , , , , | | Közzétéve

« »